2009. december 20., vasárnap

Agyatlantisz

... avagy az ember tragédia. Legkedvencebb megmosolyogtatónk, Dolák-Saly Róbert új könyve folyik már a csapból is, nem engedhetjük hát, hogy itt se essék róla szó. Putty. Most esett a szó. Szóval (ami leesett) lehet sűrűn nézegetni a könyv hivatalos blogját, mert én speciel már azon szanaszét sírtam magam a röhögéstől, a könyvet pedig meg sem merem venni egyelőre, mert heveny szívinfarktust kapnék. Szóval a kezdőknek edzésképpen a link (kattints a képle lá):
Aztán jó szórakozást kihányunk.

2009. december 16., szerda

40. adás, 2009. 12. 16.

Nem volt könnyű szülés, gyakorlatilag az Isten sem akarta, hogy ma legyen Tandem. Gergő hihetetlen módon azt hitte, hogy este 21-23 óra között van adás, a valódi, 17-19 órás sávban nem is ért rá. Így hát Chubby még az éjjel szervezkedett a Fúzió rádió közismert Kovács Orsijával (DJ Krupszkaja, a Nők a pult mögött műsorvezetője), hogy mentse ki a kilátástalan helyzetből, ne az legyen, hogy a beszélgetős műsort egyedül kelljen vezetni. A megállapodás létre is jött, Orsi a műsor második felére volt hivatalos egy albániai élménybeszámolóval.
Chubbynk időben neki is vágott a havas városnak, ám a Mester utcánál a 4-es villamos műszaki meghibásodása miatt kissé bosszúsan folytatta útját. A Boráros téren buszra szállva a dugóban araszolt, persze közben megjavult a villamos... Sebaj, a Kőrösy József utca 17-be csak beért, a kulcsok sorra nyitották az ajtókat, kivéve az utolsót, mert ott beléptetőkártya van. Chubby a tegnapi napon vette át az aktivált kártyáját, ment is volna nagy elánnal, de a kártya nem nyitotta az ajtót. Ment is a telefon 3 perccel a műsor előtt Orsinak, hogy para van, egyből el is indult a stúdió felé. Háromnegyed óra múlva meg is érkezett, de az ő kártyája sem nyitotta az ajtót. Volt egy pótkulcsa végső esetre, azzal sikerült bemenni a stúdióba és végre nekiálltunk műsort csinálni. Elhangzott a cikk, melyben tanácsokat osztottunk a télen is biciklire pattanó közlekedőknek, és Orsi lelkesen mesélt Albánia fővárosáról, Tiranáról, illetve a nyári tervéről, amikor bejárja majd az ország többi részét is, főleg a tengerpartot. Stratovarius, Hevia, és valami Orsi féle albán zene ment le, összességében sikerült egy pazar Tandemet összehozni fél év kihagyás után.
Sajnos az EMPAMO vasárnapi tüntetésének kitárgyalására nem volt idő, ezt majd a következő adásban vitatjuk meg, ezúttal valószínűleg újra Gergővel. A kártya és a beléptetőrendszer azóta meggyógyult, szóval december 23-án 17:00-kor újra jövünk, Tandemezünk, és megtisztítjuk az agyakat. Akár küllőket is fűzünk beléjük. Hallgassátok :)

2009. december 15., kedd

Folytatjuk!

Ugyan a nyári élménybeszámolóval még mindig adós vagyok, az adásokkal már kevésbé: holnap a negyvenedik adással folytatódik a Tandem új időpontban: szerdánként 17 és 19 óra között várjuk a hallgatókat.

2009. augusztus 5., szerda

Nyári élménybeszámoló Chubbytól - előzetes

A hosszú hallgatás után jön a nagy visszatérés. Legalábbis a szele. A későbbiekben lesz szó a Dream Theater budapesti koncertjéről, egy hét Tiszainokáról, 10 nap Balatonozásról, rengeteg, de legalábbis közel 800 km-nyi tekerésről, érdekes kerékpárutakról, és sok geoládáról. Lesznek szép képek, vicces képek, agyamentségek. Igyekszem majd semmit sem kihagyni, szóval most összegyűjtöm és rendezem a gondolataimat és a képeimet, és ha készen állok, megosztok Veletek mindent.

2009. július 1., szerda

Hogy miért is?

Hogy miért is játszottunk hónapok óta minden alkalommal legalább egy Dream Theater-számot adásonként? Mert nagyon nagy Dream Theater rajongók vagyunk, és megtudtuk, hogy az együttes Magyarországon is fellép a nyár eleji európai koncertturnéja végén, mielőtt visszatérnek a tengerentúlra. Az új album legnépszerűbb számát is hallani lehet remélhetőleg a mai este során az Arénában. Én ott leszek ;)

2009. június 30., kedd

Uhhhhh

2009. június 30-án 5:13-ra sikerült befejezni a vágást. Most konvertálok, aztán megy fel a pendrive-ra az a tömény egy órányi baromság, amit sikerült megvágni. Tegnap délelőtt 9-kor keltem, azóta gyakorlatilag a gép előtt ülök, hogy elkészüljek. És most végre sikerült. Szóval remélem, ha már ennyit foglalkoztam vele, akkor legalább sokan meghallgatjátok. Bő két és fél óra múlva kezdünk, várunk a hangszórók elé mindenkit :)

2009. június 29., hétfő

2009. június 30.: XXXIX. Tandem

És igen, eljött az idő a harminckilencedik Tandemhez. Mivel az adás után nyári szünetre megyünk, ez az évad utolsó műsora, ennek megfelelően pedig természetesen egy Best of Tandem adással készültünk. Chubby napok óta szorgosan vág, nem törődve az otthoniak folyamatos ellenvetéseivel. Már csak az a pár júniusi adás van hátra az éjszaka, aztán ezek sorba fűzése, majd az értelmes szöveg megírása a műsorhoz, gyors zuhany, és már irány a stúdió, hogy ne legyen se késés, se csúszás, se semmilyen baki - lesz az elég az összevágott, több, mint 100 fájlból és egy órából álló hanganyagban :D A rajongóknak nem lesz más dolga tehát, mint reggel 8-kor felkelni, bekapcsolni a rádiót/számítógépet (igen, azt az alattomos masinát, hiszen számító gép), hátradőlni a székben, és kacagni. Egy csöpp ajánlót megengedhetek, úgy érzem: itt Gergő Valentin-napi beköszönésébe vágta bele Chubby az aznapi őrületesen romantikus szerelmes számokat. Chubby persze sokkal többet tud, hogy mi kerül lejátszásra, de nem árulja el, hogy maradjon meglepetés is reggelre. Szóval 8-kor ébresztő, rádiót az FM93,5-re, böngészőt pedig a http://www.fuzioradio.hu oldalra!

2009. június 26., péntek

Inoka után könnyebb biciklizni, mint fél lábon bicegni

Visszatértem Tiszainokáról. Meglehetősen kalandos volt. Talán a legjobb, ha szépen sorban haladok az időben.

június 21. vasárnap 6:32
Az osztálytársaim a 6:18-as vonattal elindultak Szolnokra, én meg a fent említett időpontban ébredtem. Gyorsan összepakoltam a hiányzó dolgokat, mert kicsit késésben voltam - a 6:32 nem ugyanaz, mint az 5:00. Végül reggel 7-re összekaptam magam annyira, hogy készítsek a garázsban egy utolsó fényképet a megpakolt biciklimről, és elinduljak Rákos vasútállomás felé.
Onnantól kezdve, hogy kiléptem otthonról, a következő 50 órában kisebb-nagyobb intenzitással, de zuhogott az eső. A vonatút Szolnokig zökkenőmentes volt. Miután leszálltam, beizzítottam a GPS-t, hogy mutassa az utat Tiszainokáig, bár Szolnok után lehetetlen eltévedni. Szolnokon azért mégis át kell rágnunk magunkat, ha biciklivel megyünk táborozni. Mivel a többiek 50 perccel korábban érkeztek, abban reménykedtem, hogy Martfű közelében fogom őket utolérni (22 km). Magam is meglepődtem, mikor már 11 km megtétele után észrevettem barátaimat a bicikliúton, még Rákóczifalván. Úgy tűnik, ennyit számít a jó navigáció, mert ők viszont eltévedtek Szolnokon belül, mert az túlzás lenne, ha azt mondanám, 2x olyan gyorsan tekertem, mint ők. Rákócziújfaluban megálltunk az esőben, hogy belülről is vizesebbek legyünk (még egyszer köszönöm Béninek az életmentő ásványvizet és a csokis kekszet). Aztán régi szokásunkhoz híven megálltunk Martfűn a körforgalomnál lévő áruháznál, hogy újabb energiaadagokat magunkba tömve/töltve újult erővel vágjunk neki a hátralévő 22, illetve 22,4 km-nek. A többiek a régi, jól ismert, de rossz minőségű úton mentek, én meg a 400 méterrel rövidebb, de jó ideig sokkal jobb minőségű utat választottam az akkor már ömlő esőben. Célba érkezés Tiszaföldvár után már olyan rosszak voltak a körülmények, hogy teljesen mindegy volt: a nyomvályúban lévő patakban vagy az út közepén a zuhogó esőben megyek, mert már mindenem elázott: én is, a táskám is, rajta a polyfoam is, a csomagtartón a bringatáska, meg a sátor. Végül 20 perccel a többiek előtt megérkeztem a táborba, ahol a fedett részen felállítottam a sátramat, és csak a helyére kellett cipelni.Miután a hetedikesek (elnézést, ősztől már nyolcadikosok) is megérkeztek, Petibá' és a többi öregdiák vezényletével rendbetettük a tábort, este pedig Most mutasd meg!-gel múlattuk az időt. Az első sérülés is ezen a napon történt: Béni kezét 6-7 centi hosszan felszántotta egy rozsdás vasdarab, ment is az ügyeletre tetanusz-oltásért.Másnap én sérültem le: míg kivételesen nem esett az eső, a parton megbíztak azzal a feladattal, hogy a folyóba zuhant betontömböt, amihez a stéget láncoljuk, emeljem ki és vigyem vissza a partra. Közben egy éles kő szétvágta a sarkamat, így én is kiestem a potenciális segítők közül. Fertőtlenített tűvel kioperáltuk a sebből az igen durva iszapmennyiséget, kimostuk a sebet, majd lefertőtlenítettük. Innentől kezdve gyalog csak bicegtem, mert nem tudtam ráállni a sarkamra, de biciklizni nagyon jól tudtam, mert ahhoz nem kell használnom a sarkamat. Vicces volt, főleg kívülről.Kedd reggel még esett az eső, ám reggeli után elállt, sőt, a nap is kisütött, és szabályosan melegünk volt. Délután már száraz aszfalton tekertünk a legközelebbi vasútállomásra, mert fáradtan, félig bénán már nem sok kedvünk volt Szolnokig biciklizni. Homok állomáson jött is a vonat, Szolnokon átszálltunk, és ki-ki a neki megfelelő vonattal ment haza. 55 percet vártam a csatlakozásomra, ami a Budapest-Újszász-Szolnok vonalon közlekedik, hisz hozzám ez a vasútvonal van a legközelebb, majd Sülysápon újabb átszállás, mert a Szolnokról induló vonat nem áll meg Sülysáp és Rákos között, én meg a két állomás között szerettem volna leszállni, hiszen ott vártak. És meglepően pozitív élményekkel lettem gazdagabb az átszállás során. Igaz, sem a korszerűbb elővárosi biciklikocsiba, sem a régebbi marhavagonba nem egyszerű felrakni egy biciklit (főleg, ha úgy meg van pakolva, mint az enyém), azért valahogy sikerült. Szóval a pozitív élmény: Sülysápon ballagok a vonat felé, ami hazavisz, mire a kalauzok tájékoztattak róla (minden előzetes kérésem nélkül), hogy a bicikliszállító kocsi a vonat legelején van. Megköszöntem, és mentem tovább. Vártam a vonat indulását, a férfi kalauz a szerelvény elejéhez jött. Megkérdezte, hogy meddig utazom. Válaszoltam, hogy Rákoshegyig, majd bólintott. Közölte azt is, hogy a marhavagon jobb oldali tolóajtaja nem zárható, szóval vigyázzak a dolgaimra, nehogy véletlenül kiessenek. Ezt is megköszöntem. Elindult a vonat, ellenőrizte a jegyem, és a lelkemre kötötte, hogy vigyázzak tényleg a kocsiban, nehogy valami baj legyen. Rákoshegyre érkeztünk, kinyitottam a bal oldali tolóajtót, mert ott volt a peron. A kalauzom visszatért a szerelvény elejére, és mikor leszálltam biciklivel és nagy táskával, megkérdezte udvariasan, hogy sikerült-e mindent leszednem.Igennel válaszoltam, majd megkérdeztem, hogy nagy baj-e, ha nem erőlködöm azzal, hogy innen lentről visszazárjam a tolóajtót, mert nem akarom feltartani a vonatot. Mondta, hogy egyáltalán nem baj, és már szállt is vissza, és becsukta a tolóajtót helyettem. Nagyon szimpatikus viselkedést tapasztaltam, és szerintem a MÁV is előrébb tartana, ha csak ilyen mintakalauzokat alkalmaznának. Persze tudom, hogy ez lehetetlen, de ez a fiatalember bátran lehet a többi kalauz példaképe. Köszönöm neki, hogy ezt írhattam.

2009. június 20., szombat

Indul a nyár

Nekem legalábbis mindenképp. Holnap kora reggel lesz szerencsém tesztelni idén először az új gumipókokat, a csomagtartót, édesapám korabeli biciklitáskáját, és a túrázni való egyensúlyérzékemet. A biciklit már előkészítettem: délután a benzinkúton kőkeményre fújtam a kerekeket (montiba 4 bar körül), a csomagtartóra ráraktam a bringabag-et, tettem bele pótbelsőket, franciakulcsokat, hosszú ujjú bringás kesztyűt tartalékként, meg sok hasznos, esetleg szükséges dolgot. Ezután került a vázra a szerszámtáska, benne kerékleszedő, imbuszkulcskészlet, pumpa, aztán a csomagtartón a bringabag-re helyeztem a sátramat, amit jól odagumipókoztam a csomagtartóhoz. Most épp a 65 literes túrahátizsákomba pakolok, az alsó zsebben van a hálózsák helye, kívül felcsatolva - nem félreérteni, kösz - a polifolyam, a táska belsejébe pedig váltócipő, ruhák, tisztálkodási eszközök kerülnek. Szükség van száraz, és elegendő mennyiségű ruhára, mert keddig leszek oda, addig viszont végig esős és csapnivaló időt jósolnak. Egyébként is fantasztikus lesz esőben sátrat állítani, majd sátrat bontani, a cövekeket pedig belekalapálni a sárba. Ahhoz már kalapács sem fog kelleni. De csak megoldom majd valahogy. Hamarosan a GPS-be bekerül a tavaly elmentett útvonal, nehogy véletlenül eltévedjek, aztán gyors zuhany után muszáj szundizni egyet, mert 7:28-ra Rákosra kell mennem, hogy elérjem a gyorsított személyt Szolnokra, ami itt, Rákoshegyen, illetve minden Rákos és Sülysáp közé eső állomáson nem áll meg. Így 9-re érek Szolnokra, és rendelkezésemre fog állni 3 óra, hogy délre Tiszainokára érjek. A táv 45 km, legutoljára 123 perc alatt teljesítettem, bár akkor nem volt ennyi cuccom. Induláskor, meg majd a vonaton az út alatt is csinálok majd képeket, illetve természetesen Tiszainokán is, a pakolási technikákról majd fel is dobom ide őket, ha hazaérek. Szóval Chubby, azaz saját magam nevében most elköszönök, keddig ne is keressetek Budapesten és környékén, várhatóan szerdán jelentkezem újra, mikor is újfent belecsapok a munka sűrűjébe, és folytatom a Tandemek vagdosását.

2009. június 19., péntek

Vágás

Nagy fába vágtuk a fejszénket, ismételten. A karácsonyi Best of Tandem 2008 folytatásaként az évadzáró műsorunkat készítjük Best of Tandem 2009 Part I. címmel. Kicsit macerás és fárasztó végighallgatni január másodikától kezdve a mai napig az összes Tandemet, és a legviccesebb, legérdekesebb mondatokat kivágni mindebből az egyvelegből, de megéri. A hallgatók mindenek előtt :) Remélem, a mai nap során legalább az első januári Tandemünket végig tudom hallgatni, de ez szülőkkel körbezárva nem is olyan egyszerű feladat, mint amilyennek tűnik. Mindenesetre lassan, de biztosan készül az ajándékműsor!

Indul a b...

...log, és nem a ...akterház, de valahogy érzem, hogy páran gyermekkorunk egyik leginkább kedvelt könyvére és filmjére gondoltak. Mármint reméljük, hogy arra, amit az imént írtuk, és nem más, b betűvel kezdődő szavakra. Aki mégis, és emiatt csalódott, az meg magára vessen, mint a föld nélküli paraszt. Az effajta ötletelés és kreativitás - előrebocsájtjuk - még nagyon jól fog jönni a későbbi olvasóknak. Mint az a bemutatkozóban kiderült, ezt a blogot azért fogjuk vezetni, hogy még közelebb hozzuk Hozzátok a műsorunkat, amit a Fúzió Rádió FM93,5 MHz-en lehet fogni fővárosunk XI. kerületének környékén, illetve világszerte a www.fuzioradio.hu oldalon át az interneten.
A blog indítása is egyfajta újdonság, ami a Tandem reformjának az egyik része. Nagy változás az elmúlt 38 héthez képest, hogy a pénteki Tandemek a kedd reggeleknek lesz majd szerves része. Persze minden változásról, hírről itt is be fogunk számolni, szóval nem kell aggódni, információ lesz elég :) Tartsatok hát velünk, kalandokra fel!